Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A fáraó munkásai

2008.04.07

A fáraó munkásai:

"Pedig kegyetlenül dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait. És kemény munkával keseríték életöket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájokkal, melyeket kegyetlenül dolgoztatnak vala velök."
(Mózes II. 1.13-14)

II. Ramszesz építési szenvedélye hihetetlen mennyiségű eszközt igényelt. Az ország különböző pontjain folyó nagy építkezéseken több ezer szakmunkás és segédmunkás dolgozott. Ramszesz az iszonyú állami kiadásokat a hivatalnokok által kínos pedantériával, természetben behajtott adókból, az idegen országok által, meghatározott időközönként leszállított hadisarcból és a koloniális termékek vásárlásakor legkedveltebb csereáruból, a birodalom kiapadhatatlan arany- és ezüstkészleteinek hozadékából fedezte.

Semmi kétség, az egyiptomiak jól éltek, munkanélküliség nem volt, sőt a világ minden részéről áramlottak a munkások, hogy az építkezési lázból ők is profitáljanak.
"Halljátok szavam - mondja Ramszesz a héliopoliszi Vörös-hegy kőfejtőjének megtekintésekor, a 8. évben állított sztélén -, itt a tulajdonotok. A valóság bizonyítja, hogy igazat szólok. Én vagyok az, Ramszesz, aki a generációkat élteti... Nagy előkészületek történtek, hogy élhessetek, és feladatotokat el tudjátok látni... Vannak magtárak, hogy egyetlen napra se kelljen éhen maradnotok. Havonta megkapjátok a béreteket..."

Ramszesz büszkén utal rá, hogy a boltokban mindent lehet kapni: pékárut, húst, süteményt, szandált, ruhát és illatos kenőcsöt, amivel az emberek tíznaponta bedörzsölik a fejüket. Ramszesz adott rá, hogy népe rendesen öltözködjön, és mindennap szandált tudjon húzni. A "szükség" szót ki akarta törölni az egyiptomi szókincsből. "Megparancsoltam - mondja -, hogy kapjatok ételt éhínség idején is. A lápvidék népét utasítottam, lásson el benneteket hallal és szárnyasokkal. Hajók jönnek délre, hogy gabonát, árpát, lisztet, sót és babot hozzanak nektek. Ameddig éltek, szívesen fogtok dolgozni nekem."

Az, amikor Ramszesz "a munkák elöljáróját" megbízta, hogy Per-Ramszesztől(2) délre, Gósen földjén élő nomád birkapásztorok közül erőszakkal sorozzon építőmunkásokat, sokkal inkább gazdasági, mint politikai húzás volt. Ezek az emberek évszázadok óta élvezték az egyiptomi jogállam védelmét anélkül, hogy adót fizettek volna, hisz semmijük sem volt. A nyájak épp hogy eltartották a sokfős családokat. Ramszesz, aki szívesen dolgoztatott idegenekkel, mert azok kevesebb bért kaptak és többet kellett dolgozniuk, mint az egyiptomiaknak, a héberekben építési terveinek megvalósításához látott munkaerőt.
Ezek a pásztorok habiru néven tűntek fel a különböző iratokban. A babiloni szövegek, Hammurappi idejétől a Kr.e. 11. századig, katonának nevezik őket, a hettita dokumentumok a Hatti Birodalom népeként sorolják fel, az Amarna-levelek "a nyugati sivatag beduinjainak" nevezik őket. A legfontosabb említést azonban az Ótestamentum történeti könyveiben alkották.
Ezekben a különböző korokban, különböző szerzők által eltérő szemszögből lejegyzett könyvekben történelmi és kitalált események keverednek. A bibliatudósok és régészek máig vitában állnak azokkal a szakmabelieikkel; akik a bibliai szövegeket szentnek és sérthetetlennek tekintik. Az Ószövetség azonban nem dokumentumgyűjtemény! A történelmi adatok a tulajdonképpeni lényeg, a kegyelemtan hirdetése mögé szorulnak vissza. A krónikás Jahve isten és a nagyhatalmú fáraó közötti erőpróbát például olyan részletesen tárgyalja, hogy túlbuzgóságában teljesen elfelejtette néven nevezni a fáraót(!), akinek az idején mindez történt.

Az Egyiptom és Izrael gyermekei közötti vita bevezetője így hangzik a Kivonulás könyvében:
"Azonközben új király támada Égyiptomban, a ki Józsefet nem ismerte vala. És monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb nálunknál. Nosza bánjunk okosan vele, hogy el ne sokasodjék és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát és ellenünk harczoljon és az országból kimenjen. Rendelének azért föléjök robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt." (Mózes II. 1.8-11)

Ez a részlet a legfontosabb forrás a történetkutatás számára. Ennek értelmében a zsidó nép szolgasága Pithom és Ramszesz építésekor kezdődött. A bibliai Pithom, azaz egyiptomi nevén Per-Atum (Atum háza) és Ramszesz (Per-Ramszesz) a Delta keleti felében állt. Mindkét város az Izráel fiai által lakott Gósen földjének közvetlen közelében feküdt és a régészeti leletek által bizonyítottan a 19. dinasztia idején épült. Az elképzelhető, hogy a később II. Ramszeszről elnevezett város alapköveit már I. Széthi (II. Ramszesz apja) lerakta, korábbi azonban nem lehet. A robotmunka kiszabójaként így két király jöhetne számításba: I. Széthi és II. Ramszesz. Ezt a feltevést a dinasztiaváltásra való utalás erősíti meg: "Azonközben új király támada Égyiptomban, a ki Józsefet nem ismerte vala". Ez az állítás viszont egyidejűleg megkérdőjelezi a történészek azon másik nézetét, hogy a József-legenda, - amely időben régebben történt - szintén II. Ramszesz idején játszódott.

Pithom (görögül Heroonpolisz) a legnagyobb város volt az izraeliták lakta térségben, a Vádi Tumilatban. A Nílusból a Héliopolisznál északkelet felé leágazó, Ramszesz által építtetett csatornán át lehetett nagy, kereskedelmi hajón megközelíteni. Pithom kikötőváros volt a sivatag közepén. II. Ptolemaiosz, aki ezer évvel később a csatornát kijavíttatta, Kr. e. 279-ben - a Pithom-sztélén olvasható - átengedte a pithomi Atum-templomnak az átutazási engedélyekből befolyó egész vámbevételt. Az a törmelékhalom a Vádi Tumilatban, melyet ma Tell el Retabának hívnak, az minden, ami az egykor virágzó Pithomból megmaradt.

Izráel fiai, akik évszázadok óta szabad, nyugalmas pásztoréletet folytattak, nem voltak hozzászokva a kemény fizikai munkához, melyet egyszeriben megköveteltek tőlük. "És kemény munkával keseríték életöket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájokkal, melyeket kegyetlenűl dolgoztatnak vala velök." (Mózes II. 1.14)

Téglavetőként az izraeliták saját embereik felügyelete alatt álltak, akik az egyiptomi munkafelügyelőknek tartoztak elszámolással a napi teljesítményről. Amennyiben az előírtnál kevesebb lett, botütést kaptak, így nem csoda, ha ők is bottal noszogatták a saját embereiket.
Nílusi iszapból téglát formázni nem igazán nehéz, de piszkos munka volt. Igénytelen munkának számított, így senki sem kedvelte, főként nem az izraeliták, akik sokkal szívesebben őrizték volna a birkáikat. Rehmiré vezír thébai sírjában tíz téglavető látható, akiket két felügyelő tart szemmel. Feltűnő a képen, hogy a két őr sötét, míg a nyolc munkás világosabb bőrű, tehát nem egyiptomi. Az egyik felügyelő így szól: "A bot a kezemben van, ne lustálkodjatok!"
A tényt, hogy a robotot az izraeliták valóban II. Ramszesz idején végezték, olyan napon szárított téglák bizonyítják, melyek a Delta keleti részében kerültek elő, és User-maat-Ré(3) cartouche-t(4) viselnek. Azokkal az idegenekkel szemben, akik élő hadiadóként kerültek Egyiptomba, és ezért nem is volt más választásuk, mint a rabszolgasors, az izraeliták lázongtak a sorsuk miatt.

Téglavető munkások, akik nílusi iszapból készítenek napon szárított téglákat.

Ramszesz, aki birodalmában nem volt hozzászokva az ellenálláshoz, ingerlékenyen reagált és megparancsolta a munkafelügyelőknek és a nép elöljáróinak, hogy ne adjanak szalmát a népnek a tégla készítéséhez, mint azelőtt, menjenek ők maguk, és gyűjtsenek maguknak szalmát. De azért vessék ki rájuk ugyanazt a téglaszámot, amelyet azelőtt készítettek. (Ugyanis Mózes és testvére Áron, arra kérte a fáraót, hogy engedje el a zsidókat három napra a pusztába áldozni az istenüknek. Ramszesz szerint, ha a népnek ennyi felesleges ideje van, akkor a szalmát is képesek maguknak kitermelni.)

"Parancsolá azért a Faraó azon a napon a nép sarczoltatóinak és felvigyázóinak, mondván:Ne adjatok többé polyvát a népnek a téglavetéshez mint ennekelőtte; hadd menjenek el ők magok és szedjenek magoknak polyvát. De a tégla számát, mennyit ennekelőtte csináltak, vessétek ki rájok; azt le ne szállítsátok, mert restek ők és azért kiáltoznak, mondván: Menjünk el, áldozzunk a mi Istenünknek." (Mózes II. 5.6-8)

Az Ószövetség itt egy egészen másfajta fáraóról beszél, mint az egyiptomi szövegek. Ramszesz parancsoló, kizsákmányoló, kegyetlen. Nem az isteni, mindenható, nagyvonalú, szerencsét és örömöt osztogató király, hanem egy ingerlékeny, bosszúálló, aljas, nyakas uralkodó, egy kíméletlen embernyúzó. Ramszesz nem minden helyzetben volt "emberfeletti" lény, akit a sok száz templom- és sztélé szöveg bemutat. Biztos, hogy sokkal gyengébb, tehetetlenebb, kicsinyesebb volt. Ezeket a szövegeket persze a király cenzúrázta, szépítette, idealizálta. Ramszesz, aki istennek tartotta magát, embertelennek bizonyult. Hőstetteiről sokat hallani, az ókortudomány állása szerint ezek meg is történtek, de arról, hogy mily módon vitte őket véghez, sehol nem esik szó. Csak gyanítható, mekkora teljesítményt követelt meg népétől, hogy az annyira áhított hírnévben sütkérezni tudjon. Az Ószövetség a nagy fáraó másik arcát mutatja meg, és ez nem félhivatalos, udvari jelentés, hanem a nép hangulatának tükre.

A kérdést, vajon az izraelita törzsek tényleg II. Ramszesz alatt kezdték-e meg szolgaságukat, az ásatások időközben megválaszolták. Egyetlen olyan leleten sincs pre-ramesszida(5) dátum vagy név, melyek a Bibliában megjelölt Pithomból vagy Ramszeszből kerültek elő.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.